Víz Világnapja

A Víz Világnapjához kapcsolódva rendhagyó programon vehettek részt a Széchenyi István Egyetem hallgatói

viz-vilagnapja-2026-001.jpg

„Vigyázzanak a vízkészletre, hiszen ez a jövőnk záloga!” – Igazi élő legenda, Dr. Ákoshegyi György inspirálta a széchenyis hallgatókat

A Víz Világnapjához kapcsolódva rendhagyó programon vehettek részt a Széchenyi István Egyetem hallgatói. A „Fürdőmenedzsment” kurzus keretében a hazai vízügy és fürdőágazat egyik legelismertebb szaktekintélye tartott magával ragadó vendégelőadást.

A meghívott előadó nem csupán okleveles gépészmérnökként és vízügyi szakértőként osztotta meg tudását, hanem a Magyar Hidrológiai Társaság Balneotechnikai Szakosztályának elnökeként, az OGYFI nyugalmazott főigazgatójaként, valamint a Magyar Fürdőszövetség nyugalmazott főtitkáraként egyedülálló szakmai horizontot nyitott meg a diákok előtt.

Dr. Ákoshegyi György előadása messze túlmutatott a száraz tankönyvi anyagon. A hallgatók egy izgalmas történeti és világ körüli utazáson vehettek részt, miközben első kézből ismerhették meg a szakember több évtizedes fürdőüzemeltetési tapasztalatait. Különleges szakmai kulisszatitokként elevenítette fel, hogyan alkalmazta elsők között – a budapesti Komjádi uszodában – az Olaszországból származó, akkoriban úttörőnek számító mágneses vízlágyítási eljárást.

Prezentációja során érintette a víz és a civilizációk szoros összefonódását, az ökológiai tanulságokat – rávilágítva az emberi beavatkozás lehetséges végzetes következményeire –, valamint a szürkevíz-hasznosítás modern kihívásait. A technikai részletek iránt érdeklődők bepillantást nyerhettek a bonyolult vízkezelési, vízlágyítási és vasszűrési folyamatokba is.

Az előadás egyik színfoltja Széchenyi Ödön alakjának megidézése volt. „A legnagyobb magyar” fia 1867-ben a Hableány nevű gőzhajóval Budapestről egészen Párizsig hajózott a kontinens belvízi útjain, kivívva ezzel III. Napóleon császár elismerését is.

Hálájuk és elismerésük jeléül a diákok „Kiváló Vendégelőadó” oklevéllel köszönték meg a szakértő gondolatébresztő előadását.

Az esemény kapcsán Dr. Printz-Markó Erzsébet egyetemi docens hangsúlyozta:

"Hallgatóink számára felbecsülhetetlen érték, hogy az elméleti tananyag mellett olyan szaktekintélyek tapasztalataival gazdagodhatnak, mint Dr. Ákoshegyi György. Az ilyen találkozások nemcsak közelebb hozzák a valós munkaerőpiaci kihívásokat, de rávilágítanak arra is, hogy a fenntartható vízgazdálkodás és a modern fürdőmenedzsment mennyire sokrétű, felelősségteljes hivatás. Bízom benne, hogy ezek a gyakorlati példák hosszú távon is elmélyítik diákjaink szakmai elköteleződését."

"Protect our water resources, they are the key to our future!" – A true living legend, Dr. György Ákoshegyi, inspired Széchenyi University students

In connection with World Water Day, students of Széchenyi István University participated in a unique program. As part of the "Spa Management" course, one of the most respected authorities in the domestic water and spa industry delivered a captivating guest lecture.

The guest speaker shared his expertise not only as a certified mechanical engineer and water expert but also as the President of the Balneotechnics Section of the Hungarian Hydrological Society, the retired Director General of OGYFI (National Directorate for Curative Places and Spas), and the retired Secretary General of the Hungarian Spa Association, opening an unique professional horizon for the students.

Dr. György Ákoshegyi’s lecture went far beyond dry textbook material. Students were taken on an exciting historical and global journey, gaining first-hand insight into the expert’s decades of spa operation experience. As a special professional "behind-the-scenes" insight, he recalled how he was among the first—at the Komjádi Swimming Pool in Budapest—to implement the then-pioneering magnetic water softening process from Italy.

The presentation touched upon the close link between water and civilizations, ecological lessons—highlighting the potentially fatal consequences of human intervention in natural water resources—as well as the modern challenges of greywater recycling. Those interested in technical details gained insight into complex water treatment, softening, and iron filtration processes.

One of the highlights of the lecture was the commemoration of Ödön Széchenyi. In 1867, the son of "The Greatest Hungarian" sailed from Budapest all the way to Paris on the steamship Hableány (Mermaid) via the continent's inland waterways, earning the recognition of Emperor Napoleon III.

As a token of their gratitude and appreciation, the students presented the expert with an "Excellent Guest Lecturer" certificate to thank him for his thought-provoking presentation.

Regarding the event, Associate Professor Dr. Erzsébet Printz-Markó emphasized:

"It is of invaluable value for our students to enrich their theoretical knowledge with the experiences of authorities such as Dr. György Ákoshegyi. Such encounters not only bring real labor market challenges closer to students but also highlight how multifaceted and responsible a profession sustainable water management and modern spa management is. I trust that these practical examples will deepen our students' professional commitment in the long run."

viz-vilagnapja-2026-002.jpg

Eseménynaptár

Nincs megjelenítendő esemény!